Változás

Lencsi egy különleges helyen találta magát, mikor álomtól homályos szemeit megdörzsölte. Még egy- két könnycsepp is kigördült pillái alól, mire kitisztult a látása. Nehezen alkalmazkodott a fényhez, ami valahogy más volt, mint amihez hozzászokott. Kicsit értetlenül nézegetett körbe. Nem volt tisztában vele, hol van pontosan, hogy került ide, és mi is történik. Az imént még Zizivel fogócskázott a tisztáson, aztán Tündér barátjuk is megérkezett. Még egy jót nevettek is rajta, mert Tündér elfelejtette lecsukni a tündérport tartalmazó üvegcséjét miután a reggeli körjáratával végzett erdejében, -annyira sietett barátaihoz- és ahogy repdesett egyre közelebb hozzájuk a kiszökött tündérpor kis adagokban szálldogált utána.  

-Lehet, hogy ez történt? - elmélkedett magában Lencsi - Talán rám szállt a tündérpor és az homályosította el a látásomat. De akkor sem értem, hogy kerültem ide! -vakarta meg fejét, és körbefordult a saját tengelye körül.  

Ahogy tekintete kezdett kitisztulni, rájött, hogy nem is valami idegen helyen van. Sűrű pislogásba kezdett, újra megdörzsölte szemét, de most már nem azért, mert nem látott rendesen, hanem mert nem hitt a szemeinek.   

-Ho...hogy kerültem ide? Hogy lehetek itt? Miért... nem értem! Mi történik? 

Lencsi teljesen összezavarodva huppant le a földre, ám a kemény talaj helyett pihepuha párnákra érkezett.  

-Nyugodj meg Lencsi! Minden rendben van! Talán nem emlékszel rá, de ez sokszor előfordul, mielőtt valaki megérkezik az Élet kapujába! - szólt egy végtelen nyugalmat árasztó, kedvesen csengő női hang.  

Arhola maga volt az ölelés. Elég volt, ha a lélek a közelében van, vagy csak rá gondol és máris úgy érezte, megnyugtató karok ringatják és a szeretet isteni fénye hatja át lényét. Ez a gyönyörű teremtény egy olyan tiszta szándékú létező, aki a leszületés előtt álló lelkek segítésének szentelte életét.  

-Arhola! Te hogyan... mit keresek én... mi történt? Hogy kerültem ide? - értetlenkedett a kis lélek miközben felpattant a pihe-puha színes párna tömkeleg közepéből és a tágas, tarkán fénylő sátor középpontjában lévő hatalmas gyönyörűen megmunkált tölgyfa asztalhoz sietett.  A sátor, amit Lencsi most már bizonyossággal felismert és ahol oly sok időt töltött soron következő életének tervezgetése során, az a hely volt, amit ő magának választott tervező-bázisaként. Nem ám egy kis kemping sátorról van szó. Egy hatalmas, szemet gyönyörködtető, fényekkel és színekkel teli puha, meleg, biztonságot és nyugalmat sugárzó sátorszerű építmény. A hely, ahol Lencsi a legjobban érezheti magát. Hiszen pontosan azt a célt szolgálja, hogy elengedve minden külső hatást, az ugyanolyan színpompás belső világára tudjon figyelni, és annak sugallatai alapján tervezhesse meg minden apró részletét a következő vállalásainak. 

Nem is gondolná az ember mennyi mindenre kell odafigyelni egy ilyen folyamat során. És éppen azért, mert ez egy rendkívül összetett és fontos feladat, minden lélek támogatást kap. Arhola az, aki Lencsi mellett végig jelen van, nem csak a megálmodás, eltervezés, javítgatás, véglegesítés, útrabocsátás, hanem a megvalósítás és majdan a feldolgozás fázisaiban is. Arhola egy Életút Segítő. Elejétől a végéig ott van, támogat, utat - lehetőséget mutat, felkapcsolja a világítást, ha arra van szükség, némán kísér vagy ölelésével feltölt.  Ott állt tehát Lencsi és Arhola a biztonságos, szeretettel bélelt színpompás sátor közepén lévő robosztus tölgyfa asztal mellett, melyen az egész asztalt beterítő papír feküdt tele írásokkal, rajzokkal, térképnek tűnő ábrákkal, fotókkal ismeretlen ismerős arcokról, színfoltokkal, hangjegyekkel, érzések lenyomataival - és a rendszertelennek tűnő összkép mégis valami megnyugtató, békét sugárzó rendbe állt össze.  

-Drága Lencsi, tudod jól, mennyit dolgoztunk ezen az Életúton. Tudod mennyi tapasztalás az, amit korábban megszereztél azért, hogy most ezeket az itt papírra vetett dolgokat átélhesd, és hogy segíthess másoknak a saját vállalásaik felfedezésében.  

-Nagyon sok energia kellett, amíg végleges formát öltött ez az élet. Ugye minden rendben van Arhola? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Lencsi miközben próbálta leplezni feltörni készülő kétségbeesését, hiszen már olyan közel van ez az élet! Zizi már hamarosan beköltözik Anya pocakjába embermagocska formájában, hogy aztán megszülethessen és azután nem is olyan sokára ő következik. Addig azonban készen kell lennie minden tervezéssel. És eddig azt hitte készen is van.  

-Mi történt Arhola? Miért vagyok itt? - kezdett türelmetlenkedni a kis lélek. 

-Nyugodj meg Lencsi, nem történt semmi, ami megakadályozná a születésedet! Minden rendben van – csengtek Arhola szavai a sátor közepén úgy, mintha egy angyal kórus szólna -minden a legnagyobb rendben! Csupán felmerült egy új körülmény és ennek fényében egy kis változtatásra lehet szükség Életutad tervében. Gyere, üljünk le és elmondom miről van szó! Kérsz egy kis frissítő limonádét? 

Lencsi és Arhola helyet foglaltak a tölgyfaasztal melletti kényelmes fotelokban, kezükben a mennyei színes, ízes, hűsítő limonádéval és az asztalon kiterített papírra feledkeztek.  

-Beavatsz, hogy miért vagyok újra itt? - kérdezte nyugodtabb, de még mindig kicsit remegő hangon Lencsi. - Mi történt, ami miatt most meg kell változtatnom a tervemet? Azt hittem, már készen állok... 

-Te, drága Lencsi, készen is állsz! A Szüleid számára viszont előállt egy nagyon fontos tanulási lehetőség, aminek segítségével egy komoly történet végére kerülhet pont életeik sorában, és amitől még jobb Anyukáddá és Apukáddá válhatnak... 

-Még jobbá??? De hát a számomra így is ők a legjobbak! Pont ezért választottam őket! Mert ők tudják pontosan azt adni nekem, amitől az Életutam terve beindul, értelmet nyer és később kiteljesedhet. Nem is tudom, mi tehetné őket még ennél is jobbá? -merengett Lencsi. 

-Valóban Anya és Apa épp elég jók neked így, ahogy vannak. Ez pontosan úgy van, ahogy mondod. De képzed el, hogy mégis lehet ezt még ennél is ideálisabbá tenni. És ezzel meg is érkeztünk itt léted okához.  

-Kétkednék a szavaidban, ha nem tudnám pontosan, hogy amit te mondasz, az a színtiszta igazság - felelte a kis lélek Segítőjére csillogó tekintettel nézve. - Tudod, hogy mindig hallgatok rád. Igy elfogadom azt is, amit most mondasz. Mitől lehetnének még jobb szüleim Apa és Anya? És nekem mit kell ehhez tennem? 

Arhola elmosolyodott, mert igen, pontosan tudta, hogy Lencsi sosem kérdőjelezte meg őt, és abban is biztos volt, hogy ez most sem fog másképp történni. Belekezdett hát: 

-Az történt, hogy jelentkezett egy lélek, aki egy fontos tanítást szeretne hozni a Szüleidnek a feltétel nélküli gondoskodó szeretetről és elfogadásról. 

-Hogy érted ezt? 

-Ez a lélek is szeretne beköltözni Anya pocakjába embermagocska formájában, hogy elhozhassa a tanítását. 

-Lesz még egy testvérem? De hisz ez nagyszerű!!!! Mikor találkozhatok vele? És fiú lesz vagy lány? És mikor szeretne megszületni? Nekem mi lesz a feladatom Vele? Jó testvérek leszünk? Sokat játszunk majd együtt? Hogyhogy.... -Lencsi kifogyhatatlan kérdései csak úgy záporoztak Arholára, aki biztos volt benne, hogy a kis lélek így fog reagálni a hír hallatán, ám kénytelen volt Lencsit türelemre inteni és szavába vágott. 

-Türelem Lencsi, türelem! Mindent idejében megtudsz. A lefontosabb kérdés azonban most az, hogy mikor szeretne érkezni ez a lélek. Ő ugyanis úgy tervezte, hogy Zizi után és Te előtted lenne a legideálisabb idő. Lencsi egy pillanatig elfelejtett levegőt venni. Sokkoló volt számára az információ. Hiszen ő már rég eltervezte, hogy másodikként születik a testvérek között és nem értette mi szükség van arra, hogy elé tolakodjon valaki. Ám ahogy ezek a gondolatok átcikáztak rajta, elkezdett visszhangozni Arhola hangja köztük, amint a fontos tanításról beszél, amit a feltétel nélküli gondoskodó szeretetről hoz ez a lélek.  

-Szóval azért vagyok itt, hogy teret adjak az új léleknek, és átírjam a tervem egy későbbi születésre? -hangzottak kristálytisztán Lencsi szavai, mentesen az iménti szeleburdi türelmetlenségtől. 

-Igen, így van – mosolygott szelíden Arhola- ezért vagy most itt. Hogy döntesz? Megteszed ezt a változtatást? 

Lencsi habozhatott volna, kérhetett volna időt, hogy átgondolja, bosszankodhatott volna, hogy ezzel elodázzák az ő tervét, de olyan tiszta szeretetet érzett, ha erre a lélekre gondolt, hogy értelmetlen lett volna mást tenni, mint beleegyezni a változásba. 

-Igen, megteszem! Csináljuk! - válaszolta elszántan és ezzel a tölgyfaasztal fölé hajolva nekikezdtek a munkának.  

Arhola ölelése körbefogta az asztalt, a színes részletekben gazdag sátrat, és hangja halkan csendülő csengőkhöz hasonlóan nyugalmat hozott Lencsire. És a munka folyt. És a terv felülíródott a feltétel nélküli gondoskodó szeretet jegyében...