Tudnunk kell, hogy minden tapasztalás,ami történik velünk, s ezeknek a legnagyobb részét előre megterveztük, mielőtt új életünkbe megérkeztünk. A nehezebbeket is.
Persze szívünk vágya, a természetes folyamat és az ideális eset, hogy minden jól történjen.
Kislányként az apukánk hercegnői szeretnénk lenni. Arra vágyunk, hogy védjen, óvjon, szeressen minket. És édesanyánkat is. Vágyjuk, hogy büszke legyen ránk, és hogy akkor is mellettünk legyen, amikor épp nem a legszerethetőbb oldalunk kerül előtérbe. És egy jó apa-lánya kapcsolatban ez meg is történik.
Apa szíve hatalmasat dobban kicsi leánykája érkezésének hallatán és tudja, örökre rabul ejtette szívét egy teremtmény, akit még nem is látott. Tudja, hogy örökre imádni fogja, és ő lesz a bástyája. Hogy ölelni fogja szívét-lelkét utolsó leheletéig és mindenben segíteni fogja. Az első kigördült könnycseptől az utolsó sóhajig mellette lesz - néha csak lélekben - és ez bizonyosan az a szerelem lesz, ami soha nem ér véget.
Megérkezik a kicsi, törékeny gyermek, és a világ más színben kezd pompázni. Csillagok hullnak apa körül és úgy érzi eddig nem ismert boldogság repíti magasba. Megtörtént a csoda. Megérkezett a kicsi hercegnő, aki uralja ezentúl a királyságot.
Apa meleg, óvó szeretete elárasztja a teret. Biztonságot nyújt és bizonyosságot, hogy a feltétel nélküli szeretet mindenre képes.
De néha "félrecsúsznak" a dolgok. Néha apa nem tud belehelyezkedni ebbe a szerepbe. Megijed a felelősségtől. Eltávolodik a szíve parancsától. Nem tudja, hogyan kell jól szeretni. Talán, mert őt sem szerették jól. Talán mert időközben csalódott az életben és olyan mélyre húzta magát az önsajnálatban, annyira lemerítette az aksiját, hogy épp csak annyi energiája maradt, hogy minden nap felkeljen, és várja,valahogy elteljen nap. Nincs miből adnia. S nincs vele tisztában, hogy a magam energiájának, szeretetének tovább adása nem lenullázza, hanem megsokszorozza a tartalékokat.
Kicsi hercegnője ekkor nem kapja meg a feltétel nélküli szeretet érzésének mindenható erejét. De mivel továbbra is az a szíve vágya, hogy őt szeressék, beindulnak benne olyan programok, amik arra sarkalják, hogy valahogyan ezt mégis meg kellene szerezni.
Majd talán, ha jobb leszek szeretni fog.
Vagy, ha okosabban viselkedek, el tud fogadni.
Ha jó eredményeket mutatok fel, akkor talán elég szeretetet kapok az életben maradáshoz.
A fenébe is, jókislány is voltam, okos is, szép is, mégsem történik semmi.
Engem biztosan nem is lehet szeretni...
Lehet engem szeretni?
Mi az a szeretet?
Én szeretem magam?
Hogyan kell azt csinálni?
Szerethetem magamat? ... Micsoda fura ötlet...
Hát hol kezdődik a világ? Magunkban. Mindenkiben ott bent, a szíve legmélyén van egy kis univerzum. Amit táplálni kell. És a szeretet a táplálék. Persze, hogy szerethetem magam, ez csak így működik.
A szeretet-tank , ami az élet minden percében meghatározza,mire vagyunk képesek, gyermekkorunkban a szülő szeretetéből töltődik. S ha ez jól működik, felnőtt korunkban képessé válunk magunk szeretetéből kiindulva nyitni a világ felé és adni a saját tankunkból.
Ha gyermekkorban a tank folyton hiányos volt, nagy energiák mozgósítása által tudjuk magunk megtölteni később. Nem is mindig sikerül. Néha segítség kell hozzá. És az út elején mindig megjelenik a kérdés: mit kaptam gyermekként? Milyen mintákat hoztam magammal? Mivel tudok dolgozni? Hol kezdjem?
NŐ akarok lenni. Akiből árad az energia, a szeretet, az élet! Mit tehetek érte?
Felállok a kétségek és magam sajnálatának medréből, megpróbálom kihúzni magam, felnézek az Égre és kézen fogom azt, aki tudom-érzem, segíteni fog engem utamon. Mert megtalálom, bárki legyen is az, érzem a szívem mélyén, hogy lesz,aki vezessen ezen az úton. Valaki, aki talán már maga is átment mindazon, amin én. Valaki, akinek életfeladata, hogy segítse azt, aki hozzá fordul. Mindenkinek megsúgja a szíve, merre induljon el!
(A kép forrása: www.pinterest.com)
