Férfi és nő között kevés intimebb dolog létezik, mint a tánc. Nem csak a test, a lélek is össze kell simuljon ahhoz, hogy egy közös csoda válhasson a lépések összességéből. Nem működik kémia nélkül, nem működik szív nélkül - ha nincs benne az, akkor csak ritmusra mozgás (jó esetben együtt mozgás).
De A Tánc, az valami egészen elképesztő, összetett szenzácó! Egy hatalmas szívdobbanás. Két ember közös szívdobbanása.
Mit mond nekünk az, ahogy táncolunk?
Lelkünk legmélyéről súg, tár fel titkokat.
Tudunk-e menni, ha táncba hívnak? Tudunk-e együtt táncolni?
Tudunk-e ráhagyatkozni a Férfira? Rá bírjuk-e bízni magunkat, hagyjuk-e vezetni, elhisszük-e, hogy megtart, és pontosan tudja merre indulunk? Képesek vagyunk-e hinni benne, hogy jó lesz úgy nekünk?
Tudunk-e NŐ lenni? Beleengedjük magunkat az érzésbe? Siklunk-e együtt a spontenaitásban? Követjük-e a Férfi mozdulatát, vagy beelőzzük, mert mennénk a magunk feje után?
Egyedül könnyebb? Jobb, biztonságosabb, ha előre betanultuk? Kellenek a szabályos lépések, mert különben összeakadnak a lábaink?
Mi van, ha néznek mások? Mit szólnak majd hozzá?
Látunk-e már párhuzamot az életünkkel?
Ha mélyen belegondolunk abba, hogyan vagyunk képesek táncba menni és ott mi határozza meg, hogy milyen módon sikerül az a tánc, észrevesszük, hogy minden apró mozdulat és érzés rímel arra, ahol épp tartunk az életben, a nőiségünkben, a bizalmunkban a másik felé, a szabályok, határok követésében, a spontaneitáshoz való viszonyunkban, a másikba vetett hitünkben...
Táncoljunk!
És figyeljük meg, mit üzen a táncunk!
( A kép forrása https://i.pinimg.com/564x/cc/e8/ba/cce8ba21410af9dbe1d82b31825c793e.jpg )
