Fizikai szinten - szinte mindenki pontosan tudja a kérdésre a választ - 2 sejt találkozásából, egyesüléséből szépen lassan emberi lénnyé fejlődünk. Nincs ebben semmi különös...
Részletesebben nézve:
A petesejt és hímivarsejt találkozása után útnak indul ez a csodás kettős és miközben egy hét alatt folyamatosan megsokszorozza önmaga sejtjeit, amik aztán elkezdenek differenciálódni, megérkezik az anyaméhbe, ahol egy meleg, óvó, tápláló környezetben találja magát. Külső és belső sejtek jelennek meg, melyeknek mind megvan a saját feladata.
A hólyagcsíra tovább fejlődik, beágyazódik az anyaméhbe és mintegy gyökeret eresztve létrejön a méhlepény, ami a méhfalon megtapadva biztosítja a továbbiakban a magzat tápellátását. Ez a folyamat egy újabb hétbe telik. S közben a hólyagcsíra belső sejtjei további fejlődése során kialakul az embrió.
Két hete fogant, s kisebb mint egy gombostű feje. De ott van, él és fejlődik!
A negyedik héten apró szíve lüktetni kezd, és a többi belső szerv is fejlődésnek indul.
Az ötödik héten az érrendszer és az emésztőrendszer is kezd kialakulni, kifejlődik az agy és a gerinchúr, a tüdő és az idegi rendszer alapjai. A mérete már a húszszorosa, mint korábban, az ötödik hét végén eléri a 2 mm-t.
A következő 2 hét során elkezd formálódni a magzat arca, a végtagjainak kezdeményei megjelennek, kialakulnak a porcok, útnak indulnak az őscsontsejtek, megjelennek az izomszövetek, képessé válik a mozgásra.
Közben áramlani kezd a vér kicsi testében, a köldökzsinór közvetítésével anya és magzat vére különleges kapcsolódással táplálja, óvja a kis testet.
És a fejlődés folytatódik tovább. Kialakul az ízlelés, a szaglás. Lassan minden szerv teljesen kiformálódik. A magzat nőttön nő és készül a pillanatra, amikor elég éretté vált ahhoz, hogy megszülessen. Ekkor aztán jelet ad édesanyja testének és megkezdődik a születés csodája.
S mindeközben a lélek is mindvégig jelen van. A test fejlődése során apró magzatunk lelke észlel, érez, érzékel mindent, ami vele és körülötte történik, és a test sejt szinten megőrzi ezeket az emlékeket is. S ezeket az emlékeket is elő lehet hívni.
Bennünk van mélyen eltárolva a pillanat, amikor megfogantunk. Előjöhet a kifejlett emberként rendkívül furcsa érzés, hogy milyen volt, amikor még nem fejlődtek ki rendesen a végtagjaink, de teljes mértékben tudtuk érzékelni azt, ami körülvesz.
Anya és magzata kapcsolódása egy leírhatatlan lelki kapocs, amely oly szoros, hogy előfordul, nagyon nehéz is szétválasztani, az érzés ami hatalmába kerít én vagyok, vagy a szál másik végén lévő teremtmény.
Nézzük ezt az anya oldaláról. A várandós nő hirtelen olyan ételeket kezd kívánni, amit eddig eszébe sem jutott volna megenni. Most mégis mély belső indíttatása van arra, hogy a föld alól is előkerítse - vagy előkeríttesse - azt amit eddig messziről került. Néha számára megmagyarázhatatlan gondolatai vagy érzései támadnak. Ez mind teljesen normális. Mindenki ismeri ezeket az állapotokat, nem vonja kétségbe, hiszen aki maga nem várt még gyermeket is tudja, hogy ez így működik a várandósság alatt. Persze magyarázhatjuk a hormonokkal is. De mindent mégsem kenhetünk rájuk. A magzat jelez édesanyjának. Pontosan megmutatja mit szeretne, mire van szüksége vagy épp milyen állapotban van. És még ezt a gondolatot is sokan el tudják fogadni.
S ha ez egy olyan kapcsolódás, aminek során a magzat képes jelzéseket küldeni, kvázi érzéseit, gondolatait megosztani az édesanyjával, s a csatorna nem csupán egyirányú, akkor nem csak elfogadható, hanem logikus is, hogy ez fordítva is működik.
A magzat érzi anya minden rezdülését. Érzelmi állapotát. És a külvilág hatásait is.
És vannak olyan erőteljes érzések, amiket még meg sem tud különböztetni - hogy az most a sajátja, vagy édesanyjáé.
Sajátjaként hat rá anya boldog kacagása, örömteli megnyugvása, a feltétlen szeretet. És sajátjának érzi a szomorúságot, bizonytalanságot, félelmet, boldogtalanságot is.
Gyakran előfordul, hogy egy erőteljes érzelmi lenyomat mélyen megmarad a lélekben, újra és újra előjön bizonyos szituációkban az életünk során. Egy terápiás folyamat alatt fény derülhet rá, hogy a kiinduló érzés nem, vagy csak részben a saját érzéseiből táplálkozik.
Az elméletet érthetőbbé téve egy gyakorlati példa:
Egy harmicas évei elején járó nő felismeri, hogy őt rettenetesen zavarják, már-már kiborítják azok a szituációk, amikor bizonytalan helyzetben van. A legegyszerűbb, leghétköznapibb helyzet is ilyen hatással van rá, amikor nem tud biztos információkra alapozni. Például ha baráti találkozót beszél meg valakivel, és a másik fél nem képes arra, hogy egy számszerűleg pontos időt adjon meg, amikor várható ( nem azt mondja, hogy fél kettőkor találkozunk, hanem, hogy valamikor egy után megyek...), vagy a megbeszélt időt nem tartja be, sokat késik vagy egyszerűen meg sem jelenik és be sem jelenti, hogy a nem biztosra megbeszélt időben mégsem ér rá.
Nem tudja mire számítson, nem tud mihez alkalmazkodni és kínt okoz a számra, hogy a bizonytalanságban tölti idejét.
Vagy párja azt mondja neki, majd hívlak. És egész nap a telefonját lesi, nehogy lecsússzon a hívásról. De mikor van a majd?
És természetesen nem a normális, hétköznapi határon mozog a fent említett szituációkban az alkalmazkodó képessége, hanem számára napjait megkeserítővé vált.
Elhatározza, hogy segítséget kér, és utána jár, mi okozza benne ezt a rendkívüli érzékenységet a bizonytalan helyzetekre.
Azt korábban is tudta, hogy nem tervezett gyermek volt, és kiderül számára, hogy ez a fajta foganás magával hordozza a bizonytalanság helyzetét, mivel a magzat nem lehet benne biztos, hogyan fogják szülei fogadni érkezésének hírét. Amíg ki nem derül jötte, izgulhat emiatt.
Ennyi lenne az egész? Remek hír, ezzel már lehet dolgozni. Csak fel kell oldani ezt az érzést, megérteni, hogy végülis jól alakult a bizonytalan helyzet és a szülei örömmel fogadták.
El is indult a feldolgozás és remekül haladt a szituációk oldásával.
Aztán szembe jött mégegy probléma. Kivilágosodott a számára, hogy nem tudja teljesen beleengedni magát a párkapcsolatába, mert fél, hogy ha hátradől, senki nem lesz ott aki elkapja.
Még mindig a bizonytalanság?! Hát ez hogy lehet?!
Úgy történt a dolog, hogy ő maga magzatként megnyugodhatott létének biztonsága felől, amikor édesanyja rájött, újabb gyermeket hord a szíve alatt. De ekkor anyában indult el egy rettenetes bizonytalanság azzal kapcsolatban, férje hogyan reagál majd a gyermek érkezésének hallatán. Házasságuk épp egy olyan szakaszban volt, amikor nem ment jól köztük a kommunikáció, és férje egyébként is a dolgok átbeszélése helyett a napokig tartó tüntető csendet választotta megoldásként. Így anya sosem tudhatta, mi zajlik élete párjában, mire számíthat tőle. Mit fog majd reagálni, ha tudomást szerez a nem tervezett pici élet érkezéséről?
Ó te jó Ég! Majd megint nem szól hozzám, de lehet most hetekig... egyedül maradok szívem alatt a gyermekkel és meg sem tudom beszélni senkivel...Nincsen védőhálóm! Mi lesz így velünk? ...
Hatalmas bizonytalanságot érzett az anya. És érezte ezt a magzat is. Olyan erővel, hogy nem tudta szétválasztani saját érzéseitől. De most fény derült erre is.
Anya végül elmondta apának a nagy hírt, apa szíve hatalmasat dobbant, mert lelke mélyén mindig is érezte, ez a pici lány még megérkezik hozzájuk. És ennek tudatában a felnőtt nő bizonytalansága, a megtartás hiányától való félelme oldódni kezdett.
Magzati korban kezdődött, s olyan mély lenyomatot hagyott az érzés a lélekben, hogy elkísérte több mint 30 éven át. És akkor fordult segítségért, amikor már eléggé fájt.
Azt javaslom hát, merjünk magzati kori történést keresni életünk nagy kérdőjelei mögött. Meglepődünk majd, mi minden derül ki, ha a megfelelő segítőre találunk. Márpedig amikor itt az ideje, a számunkra megfelelőt utunkba küldi az Ég!
(A magzati fejlődés fizikai részéhez felhasznált irodalom: Orosz Katalin -S. Nagy Zsuzsa: A sorsformáló 9+1 hónap című könyve . )
(A képek forrása: www.pinterest.com)
