Előfordult azonban, hogy mély beszélgetésbe merültek. Ilyenkor általában Zizi és Lencsi, a két születésre váró lélek magyarázott el nagy örömmel valami Tündérben felmerülő kérdést.
Tündér szívesen beszélgetett a két testvérrel, mert mindig nagyon érdekes dolgokat tudott meg tőlük és sosem voltak unalmasak.
Egy ilyen beszélgetés alkalmával merült fel a gondolat Tündérben, hogy azt ugyan már tudja, hogy ez a két kis csiripelő szeretetmanó annak örült annyira az első talalkozásukkor, hogy Anya és Apa találkoztak végre, és hogy ez azt jelenti, hogy ők megszülethetnek, de vajon ez igazából mit is jelent és hogyan történik meg.
Úgyhogy Tündér miután aznap hajnalban kifényesítette és betakarta csillámporával az erdő összes apró levelét, a tisztásra reppent és neki szegezte a kérdést barátainak:
-Halljátok-e kis pajtásaim! Mégis hogyan fogtok Ti megszületni a családotokba?
Zizi és Lencsi egy pillanatig pislogni is elfelejtettek.
-Hogyhogy hogy? - kezdte az értetlenkedést Zizi, amikor újra meg tudott szólalni a meglepettség után. - Tündér, mit nem értesz ezen?
Lencsi csak halkan kuncogott Zizi válla mögül kikandikálva.
-Azt tudom, hogy a szeretetetek hívó szava miatt kezd majd vágyni arra Anya és Apa, hogy találkozhasson veletek- kezdett bele Tündér.
-Igen, ezt már elmeséltük Neked, amikor először találkoztunk - húzta mosolyra a száját Zizi. Lencsi még mindig csak halkan kuncogott.
- Azt viszont még nem mondtátok el, mi történik ezután - tárta szét karjait Tündér, s apró ujjairól szélnek indult egy kis maradék csillámpor.
-Hát megszületünk! - kacagott fel Lencsi - Hát nem érted Tündér?
Tündér nem értette. Lebiggyesztett szájjal fordult Lencsi felé, aki azonnal meg is bánta, hogy feltette ezt a kérdést, nem akarta megbántani barátját.
- Neeee haragudj Tündér! Nem akartam otromba lenni - próbálta Lencsi kiengesztelni - természetesen elmeséljük Neked, mi történik azután, hogy a Szülők megérzik a hívást! Jó?
-Nagyon kíváncsi vagyok, meséljetek!
Lencsi és Zizi összenéztek, és izgatottságukban újra egyszerre kezdtek beszélni, ahogy ezelőtt ez már többször is előfordult.
-Megérzik a hívást... -... A szeretetünk szavát, és.... -... És és és akkor hirtelen egymást is mégjobban... -...vágyni kezdenek...
-Állj, állj, állj - emelte magasba a kezét Tündér - egy szót sem értek abból, amit egyszerre beszéltek - nevette el magát.
Kacagtak mindhárman. Majd Lencsi kezdett bele a mondandójába:
- Anya és Apa, miután megérezték ezt a számukra eddig ismeretlen szeretetet, egyszerre még kedvesebbek kezdenek lenni egymáshoz. Apa még gyakrabban simogatja meg Anya arcát szó nélkül, Anya pedig hosszabban öleli Apát a szokásosnál. Amikor már olyan nagyon nagyon szeretik egymást, hogy azt szavakkal ki sem tudják fejezni, úgy bújnak össze, hogy az az érzésük támad, hogy a világ csak akkor kerek, ha ők így együtt vannak, egymás karjaiban - mesél Lencsi nagy beleéléssel és közelebb rántja magához Zizit, hogy rajta demonstrálja az ölelést. - Szóval Anya és Apa sok időt töltenek egymás karjaiban, és egyszercsak Apa elhelyez egy magocskát Anya pocakjában, ami mint az erdőd növényei, szépen csendben növekedni kezd.
-Magocskááát?? A pocakjába? Ami növekedni keeezd? - hüledezett Tündér. Láthatóan kellett neki pár lélegzetvétel, mire fel tudta dolgozni ezeket az információkat. - Úgy működnek, mint... mint az Erdő?.... Hmmm.... Szeretet kell hozzá és egy magocska - rágta a szavakat Tündér - Szeretet. Magocska. Szeretet-magocska - minél többször mondta el, annál egyértelműbb lett a számára- Szeretet kell hozzá és egy magocska, hát persze!!! - kiáltott fel végül és örömében szivárványszín szárnyacskái magasabbra repítették.
-Így van - tette hozzá Zizi bölcs hangon.
-Jó, rendben, értem hogy növekedésnek indul, de ettől még ti hogy fogtok megszületni? - tárta szét ismét karjait Tündér.
Zizi jelentőségteljesen Lencsire nézett aki átadta bátyjának a szót.
- Úgy, - indult neki Zizi-hogy amikor ez a kis magocska növekedésnek indul Anya pocakjában, a közülünk éppen soron lévő lélek beköltözik ebbe a növekedésben lévő embermagocskába.
Tündér álla leesett, de némán várta a folytatást.
-Anya pocakjában növekszünk majd, az emberpalánta belsejében...
-Ok, tegyük fel, hogy elhiszem- mondta jobb szemöldökét magasra húzva Tündér, - de ugye tudjátok, hogy az erdőben én gondoskodom a növények fejlődéséről, attól nőnek ilyen szép nagyra, hogy minden hajnalban rájuk fújom a tündércsillámport. Na de ki fúj csillámport az embermagocskára, hogy növekedni tudjon?
-Anya és Apa!
Tündér most már a fejét vakargatta. Összezavarodott teljesen. Az embereknek nincs tündércsillámpora-gondolta, de mielőtt kimondhatta volna, Lencsi megszólalt:
-Anya és Apa szeretete az embermagocska számára ugyanolyan mint a tündércsillámpor.
Tündér csak ámult és most már nagyon szerette volna hallani, hogy születik meg aztán a család. Zizi, mintha csak olvasna Tündér gondolataiban, folytatta :
- Ennek a szeretetnek a hatására a magocska egy apró emberré fejlődik Anya pocakjában. Lesznek kezei, lábai, lesz feje, dobogni fog a szíve és mindene, mindene olyan lesz, mint az embereké, csak először még nagyon kicsiben. De aztán ahogy nőttön nő, egyre kisebb lesz a hely a számára. Amikor már szinte moccanni sem bír, és úgy érzi készen áll, ismét jelet küld Anyának - aki már nagyon izgatottan várja ezt a pillanatot- és elindul kifelé. A pici ember és Anya minden erejét és szeretetét egy dologra koncentrálja: arra, hogy a kicsi magocskából pici emberré vált új élet megszülessen. A kis ember kibújik végül Anya pocakjából és végre ők is megölelhetik egymást!
-Hát ez fantasztikus!!! - örvendezett tapsikolva Tündér! - Ilyen szépet, talán még sosem hallottam! Köszönöm, hogy ezt megosztottátok velem!
Tündér csak mosolygott és elmorzsolt a szeme sarkában egy könnycseppet, ami a meghatottságtól jelent meg.
-Zizi és Lencsi, ti olyan csodálatosak vagytok! Azt kívánom, nagyon hamar megölelhessétek Anyát és Apát - dalolta Tündér barátainak és útnak indult vissza az erdőbe, hogy az ő drága növényeire ma dupla csillámport szórhasson.
