Veszteségekről énekel.
Szorítja szívem, szorítja lelkem,amint a patakba lógatom lábam és szememmel követem a víz útját, ami egyre duzzad, majd hatalmas vízesésként zúdul alá a hegyoldalon.
Megnyugtat a zuhatag hangja.
Magam is vízzé válok.
Ahogy bőröm érinti a folydogáló élet, egyesülök vele és egy pillanatra megszűnök én lenni.
Megszűnök gond és bánat lenni.
Megszűnök gondolat lenni.
Megszűnök kétely lenni.
Megszűnök aggódás lenni.
Megszűnök fájdalom lenni.
Megszűnök könny lenni.
Megszűnök nevetés lenni .
Megszűnök önvád lenni.
Megszűnök elveszett lenni.
Megszűnök társ lenni.
Megszűnök egyedül lenni.
Megszűnök álmodni.
Megszűnök vádolni.
Megszűnök vágyni.
Megszűnök emlékezni.
Egy pillanatra.Csak egy pillanatra megszűnök én, én lenni.
Csak egy pillanatra egyesülök az élettel.
Csak egy pillanatra én vagyok a FÉNY.
És megértem,mindig is az voltam, mindig is az leszek.
Én-fény.
Kiáradok. Perzselek. Folyok a hűsítő vízzel.
Én vagyok az ÉLET.
